Kontragól - A futballblog

Kontragól - A futballblog

Alisson Becker a világ legdrágább kapusa!

Alisson portréja, illetve gondolatmenet az átigazolása kapcsán

2018. július 19. - Kontragól futballblog

Igen, ízlelgessük, hiszen a Liverpool nagyjából 70-75 millió fontért fogja szerződtetni a brazil kapust, amely azonban még nem hivatalos, de többek között látták Alissont a római reptéren, úton Angliába, illetve Diego Perotti a footbal-italia.net oldalon közölt interjújában már nagy veszteségnek titulálja Alisson elvesztését, így gyakorlatilag készpénzként vehető, hogy Gianluigi Buffon évtizedes rekordja a napokban meg fog dőlni.

Az átigazolás kapcsán sorba fogom venni, hogy miért is csenget ki ennyit a Liverpool egy kapusért, megéri-e egyáltalán a Vörösöknek ez a transzfer, illetve első körben rátérek arra is, hogy ki is az az Alisson Becker, aki tavaly még Szczesny árnyékából nem tudott kitörni, majd egy évnyi bravúros teljesítményt követően már a világ legdrágább kapusává vált. Nem mellesleg mindezt úgy, hogy a 2018-2019-es szezon lesz neki a harmadik, amelyet Európában tölt el.

Alisson Becker már kölyök korában is igen aktív volt, imádott mozogni, sportolni, de legfőképpen focizni. 2002-ben, 10 évesen került az Internacional akadémiájára, így csatlakozott bátyja, Muriel Becker mellé, hiszen a bratyó is az Internacional akadémiáján nevelkedett, aki egyébként szintén kapus, jelenleg pedig a portugál Beleneses kapuőre. Alisson végigjárta a szamárlétrát, majd 2013. február 17-én debütált a felnőttek között. A 2013-as szezonban 6 fellépés jutott neki, ő volt a bátyja mögött a második számú kapus az Internacionalban. 2014-ben viszont Muriel a padra szorult, viszont nem Alisson szorította ki, hanem Dida, aki karrierje utolsó évét az Internacionalban védte végig.

14952744.jpg

Alisson és Muriel egy 2013-as képen az Internacional polójában.

Két tanulóévet követően 2015-től Alisson vált az Internacional első számú portásává, majd 2016-ban érkezett érte egy ajánlát, egyenesen Rómából, februárban pedig előszerződést kötöttek a felek. A Roma végül 7.5 millió euróért szerződtette a fiatal brazil kapust, akit azonban általa nem várt fejlemények értek, hiszen Luciano Spalletti a teljes bajnoki szezonban Wojcieh Szczesnyt védette, Alisson pedig maradt az Olasz Kupa és az Európa Liga. Erre azonban szüksége volt, hiszen első évben szenvedett a brazil és az olasz futball közötti taktikai szakadék miatt. A mögöttünk hagyott szezonban pedig már nem volt Alissonnak riválisa, hiszen a lengyel a Juventusba távozott, így Alisson lépett elő első számú halóőrré, a tavalyi teljesítménye pedig egyszerűen káprázatos volt.

Alisson életútjához még pár érdekességet érdemes hozzátenni, többek között azt, hogy keresztény – bár ez egy brazilnál nem túlságosan meglepő -, ezért minden meccs előtt az égre néz, imád horgászni, valamint szabadidejében a Fifával és a Rainbox Six Siege-dzsel szokott játszani. Ezen kívül, amit érdemes kiemelni, hogy Brazíliában a „goliero gato” becenevet aggatták rá, ami annyit jelent, hogy jóképű kapus, valamint az Internacionalnál a „muso”, azaz múzsa jelzőt kapta a kapusedzőjétől. Habár Alisson nem szeret ezzel foglalkozni, 2015-ben, mikor ő vált Dunga alatt a válogatott első számú kapusává, egy interjúban az alábbiakat mondta: „Nem a jóképűségemért kerültem ide”. Valóban, hiszen 2015 óta nagyjából megkérdőjelezhetetlen a helye a válogatott kapujában, már 31 mérkőzésnél tart a Selecaoban.

Alisson életútjáról ennyit, a fontosabb kérdés, hogy megér-e egy kapus 75 millió fontot, megér-e Alisson ennyi pénzt, illetve, hogy dönthetett-e volna másképpen a Liverpool?

a-s-roma-v-liverpool-uefa-champions-league-semi-final-second-leg-5b4f1b0af7b09dffde000002.jpg

Kezdjük utóbbival. Liverpoolban úgy néz ki, minden klappol, hiszen a tavalyi szezonból tanulva elkezdték a keretet iszonyat mértékben bővíteni, így lényegében a támadósorban és a középpályán is komplettnek érzem a Poolt, talán egy mobilisabb középső támadó hiányzik még, itt pedig képbe jön, hogy ismét fellángoltak a Fekir pletykák, valamint kérdéses még Sturridge és Divock Origi sorsa is. A legfontosabb viszont, hogy Klopp rendbe tegye a védelmet, e puzzlenak legfontosabb eleme pedig a kapusposzt, hiszen játszhat a védelem összes posztján a világ legjobbja, ha a kapus egy egyszerű labdát nem tud megfogni.  A vezetőség és Jürgen Klopp előtt pedig nagyjából két opció állt fenn. Vagy vesz egy potenciális világklasszist, aki olcsóbb, de őt még bőven fel kell építeni, mint tette azt tavaly a City Edersonnal, vagy vesz egy már világklasszis kapust, akiért mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Előbbi esetben benne van a rizikó, így Karius és Mignolet évei után ezt már nem merték meglépni, utóbbi mellett döntöttek. Alisson pedig a lehető legjobb választás volt e téren, hiszen 25 évével még bőven fiatal, tesztelve lett a legmagasabb szinte, ahol jelesre vizsgázott, illetve nagyjából az egyetlen olyan top kapus, aki nem olyan klubban véd(ett), amely a Bajnokok Ligája megnyerésére pályázik, amely könnyebben mozdíthatóvá tette a játékost. E három tényező a piacon pedig csak Alisonnál állt fenn, így a Pool a lehető legjobb és legkevesebb kockázattal járó döntést hozta meg.

Az, hogy Alisson megéri e a pénzét, részben majd az elkövetkezendő évei döntik el, részben pedig az előzetesen mutatottak, illetve az, hogy korából fakadóan még 8-10 évig védhet a legmagasabb szinten. Alisson pedig egyetlen végigvédett római szezonja során elképesztő számokat produkált. 34 bajnokin 15 gól nélküli meccs, 92 védés, míg a Bajnokok Ligájában 11 mérkőzésből 5 alkalommal óvta meg a Roma kapuját kapott góltól, illetve 36 védést is bemutatott, ezzel pedig első helyen végzett a tavalyi BL-kiírásban e téren (A legjobb 8 közé bejutott csapatok kapusai közül Alisson mögött második helyen Sven Ulreich áll 26 védéssel). Alisson számai, illetve parádés bravúrjai és reflexe magukért beszélnek, így összességében szerintem megért ennyi pénzt, viszont érdemes hozzátenni, hogy egyetlen végigvédett európai szezont tud maga mögött, ami akár visszaüthet. Persze, ha több lenne a háta mögött, lehet most 100 milliós összegről beszélnénk.

És hogy megér-e egy kapus ennyi pénzt? Azzal már részben megadtam a választ, hogy szerintem Alisson megéri az érte kicsengetett összeget, de alapvetően is úgy gondolom, hogy az a pénzösszeg, amit egy-egy játékosért kifizetnek teljesen lényegtelen ezen a szinten, az egyetlen, ami számít, hogy beváljon. Nem kell messzire menni a legdrágább védő példájához sem, a Pool télen vette meg van Dijkot hasonló összegért, amivel messze a legdrágább lett a holland a posztján, de fél év parádés teljesítmény után már senki sem beszél arról, hogy van Dijk mennyire méregdrága volt, hanem sokkal inkább arról lehet olvasni, hogy van Dijk milyen parádés fél szezont tudhat maga mögött, az érte kifizetett milliók pedig már-már feledésbe merültek.

 

Forrás: wikipedia.com, fourfourtwo.com, asroma.com, thesportsman.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kontragol.blog.hu/api/trackback/id/tr7414123285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása