A finnek elleni mérkőzés után alapvetően nem vártam sok mindent, hiszen Marco Rossi számára ez az első alkalom, hogy ezzel a kerettel együtt dolgozik, így rövidtávon az abszolút nulláról való lényeges elmozdulásban való reménykedés gyermekded hiba lett volna, viszont a minimalista elvárások után a bravúreredmény még fényesebben csillog.

Marco Rossi már előzetesen kijelentette, hogy három helyen fog változtatni a kezdőben, ezek pedig azokon a helyeken történtek, ahol a finnek elleni meccsen a leggyengébben teljesítők játszottak. A 4-2-3-1 helyett ezúttal 4-3-3 mellett döntő olasz szövetségi kapitány a formációváltással is nagyot húzott, hiszen a három belső középpályással sokkal masszívabb lett a középpálya, illetve az itt szereplő három játékos, azaz Nagy, Kovács és Kleinheisler kölcsönösen kiegészítették egymást, hiszen Nagy Ádi sem a klasszikus védekező középpályás, valamint a tegnapi meccsen taktikailag önmagát felülmúló Kleinheisler is szeret túlságosan kitámadni, de mivel védekezés során egyszerre hárman voltak egy sorban egymás mellet, így nem domborodtak ki a gyengeségek.

Jó döntés volt Vargát és Besét szerepeltetni, mindkettő rendkívül fegyelmezetten, lendületesen játszott, fizikálisan pedig pariban voltak a görögök bal oldalával, de én még jobb döntésnek tartom azt, hogy Kleinheislert a kevésbé offenzív bal oldalon játszatta Rossi, hiszen így nem keletkeztek a helyén akkora szabad területek, mint a finnek ellen, mivel Fiola nem húzodott fel annyira, mint a túloldalon tette azt Bese.

A kezdeti percek után látszott, hogy Rossi abszolút a biztonságra törekszik, letámadás során a két szélső középpályás egyik csatlakozott csak Szalai mellé/mögé, illetve Nagy Ádi mellett Kleinheisler vagy Kovács mindig ott maradt, a két támadóbb felfogású játékos közül csak egyik támadhatott ki, így a védelem előtt mindig maradt legalább 3, de inkább 4 játékos. Ezzel a húzással Fortunist középen ellehetetlenítették, valamint az első félidőben játszó középcsatárt, Donist sem igazán tudták megtalálni a társak.

A saját támadásaink esetében pedig azért lehetett hatalmas javulást látni, mivel Kovács nem Szalai mögött, a védők gyűrűjében játszott, hanem az ellenfél középpályásáival szemben kellett párharcokat nyernie, így sokkal inkább tudta kamatoztatni a képességeit, plusz Kleinheisler is ezt a szerepet játszotta be, ami az ő esetében is a valós posztja. Nagy Ádi viszont láthatóan hátrébb játszott Kokóékhoz képest, így egy három alakult ki a pálya közepén, a bolognai játékosnak pedig nem kellett bajlódnia a labdák elosztásával, támadások építéséve, amiben az elmúlt szezonban mind a klubjában, mind a válogatottban kudarcot vallott.

Az első gólunk is ennek volt köszönhető, Kovács István mélységből adott egy labdát, aztán pár röplabda pályára illő pillanat után Sallai jól, de közel sem védhetetlenül találta el a labdát. Habár gyorsan jött az egyenlítő gól, majd a görögök érezhetően nagyobb nyomást gyakoroltak Manolasz gólját követően, a csapat mégsem ingott meg, nem estek össze mentálisan a gyors bekapott góltól, mint azt tették Finnországban.

A második és egyben győzelmet érő gólunkért nagy köszönetet mondhatunk a görög csapatnak, hiszen egyetlen kipattanóért sem szaladtak fejvesztve, jó páran csak álldogáltak, nézték mi történik körülöttük, mígnem Kleinheisler harmadjára már a hálóba lőtt. A lövés sem volt gyegne, viszont az a cselsorozat és az a higgadt visszapassz, amit Kokó meghúzott, egyszerűen hihetetlen volt.

A fordulást követően a meccs kimenetelében kulcsfontosságú esemény zajlott le, hiszen kettős görög csere érkezett, amely mindig veszélyt tartogat magában, hiszen ha megsérül valaki, akkor már nem lesz lehetőség a végére friss embert beküldeni. Duplán szerencsénk volt, hiszen ez sérülés már 7 perc után megtörtént, ráadásul a legnagyobb görög vezér, a kapura is igen veszélyes Manolaszt kellett lecserélni. Ezen felül abban is szerencsénk volt, hogy Mitrouglo hétvégén megsérült, tegnap pedig nem igazán volt százszázalékos.

Rossi cseréibe ezúttal nem lehetett belekötni, jól vette észre, hogy a 4-5-1-ben védekező csapatban ki készült el erejével, először Vargát hozta le, Lovrencsics lett az új jobbhátvéd, míg Bese feljebb húzott, aki előtt le a kalappal, hiszen ezen a poszton is hibátlanul játszotta végig a maradék fél órát. Szalait Eppel váltotta, viszont a kazah légiós közel sem volt képes úgy leterhelni Sokratisékat, mint Szalai, osztálykülönbség látszott a két támadónk helyezkedésén, mozgásán, teherbírásán.

A második félidőt végül kihúztuk, lényegében azt láthattunk, mint a világbajnokságon a kisebb válogatottaktól. Az esélytelenebb csapat 10 emberrel védekezett, kontrákra rendezkedett be, a kettős fallal szembenálló nagyobb válogatott pedig nem igazán tudott mit kezdeni, legnagyobb esélyeik a pontrúgások maradtak, amiben messze fölénk nőttek, de Gulácsin csak Manolasz tudott kifogni, így végül maradt a 2-1-es eredmény és 2 év után végre nemzetközi szinten is értékelhető eredményt és játékot tudtunk felmutatni, ami reméljük, hogy az idővel csak javulni fog.

Pár gondolat még a meccs kapcsán:

-Hol volt eddig Kis Kokó? Mit csinált karrierje elmúlt 3-4 évében? Iszonyatosan jól játszott, az üres kapus meccsnek köszönhetően végig lehetett hallani a Snapchat filterhez illő hangját, ahogy a pálya egyik végéből a másikba ordít át, hogy ki hogyan helyezkedjen, tolódjon. Végig óriási vezért volt, védekezésben iszonyat munkát rakott, valamint midegyik gólban (és a finnek elleni meccs egyetlen ziccerében) kulcsszereplő volt. Korábban több posztban foglalkoztam azzal, hogy amíg nincs egy Gera-utód, addig nem lehet érdemi eredményt elvárni. Most nagyon úgy néz ki, hogy új vezér érkezett a legnagyobb hiányposztra kvázi a semmiből. Azt pedig csak remélni lehet, hogy Kovács képes ezt a formáját hosszútávon tartani.

-Sallai biztos nem fog olyan nyilatkozatokkal előállni első Bundesliga meccseit követően, hogy hát itt sokkal többet kell visszajönni védekezni, így nem igazán tudok jól játszani elől, mint azt a fiatal Dzsudzsák tette oroszországi karrierjének hajnalán. A Freiburg friss igazolása végig gond nélkül zárt vissza, hatalmasat dolgozott egész meccsen, nem mellesleg lőtt egy baromi szép gólt is.

-Kinek jók ezek a zárt kapus meccsek? Őszintén. Minden érintett, köztük az UEFA is csak rosszul jár ezzel, nem hiszem el, hogy másféle büntetési formát nem lehet kitalálni.

-Meglátásom szerint a tegnapi volt a lehető legerősebb magyar válogatott kezdő, amit most, 2018-ban pályára lehet küldeni. Se Dzsudzsák, se Korhut, se Guzmics nem hiányzott a csapatból, velük sem gondolnám, hogy jobb lenne a kezdő.

-Mi lett volna, ha nem baszunk el George Leekensre ennyi időt?

Az biztos, hogy 2016 után ismét van okunk az örömre, végre bíztató játékot és jövőképet láthatunk, láthattunk, így már alig várom a Nemzetek Ligája októberi felvonását!

 Fotó: MLSZ facebook, Greece National Team Facebook