Kontragól - A futballblog

Kontragól - A futballblog

A drog az rossz, a BL jó. Nagyon jó.

2018. szeptember 20. - Kontragól futballblog

Hogy miért is imádom ennyire a Bajnokok Ligáját – és hogy miért is ez a sorozat áll a blog középpontjában -, arra tökéletes példát szolgáltatott már az első forduló is.

Ugyanis:

-Hihetetlen magas színvonalat produkáltak a csapatok.

A két játéknapon során csak két meccset néztem meg, kedden a Liverpool-PSG-t, míg szerdán a Real Madrid – AS Romát, de mindkét meccsen a hazai csapat valami olyan iszonyat magas szinten játszotta ez a futballnak nevezett sportágat, hogy az eszméletlen. Gyors támadások, szép cselek, elképesztő passzok, ragyogó gólok, de ezen felül a két győztes csapat taktikája, lazasága is kiemelendő, valamint az, hogy a közvetítésen keresztül látszott, hogy mennyire élvezik a saját játékukat. Viszont nem csak a tavalyi döntősek produkáltak kiemelkedőt, hanem a Barca, a Sakhtar, a Hoffenheim, a Lyon és a Juve is nagyon komolyat rakott le az összefoglalók alapján az asztalra.

-Volt dráma.

Volt bizony. Már kedden úgy kezdődött a sorozat, hogy az Inter a hosszabbításban nyerte meg a Tottenham elleni meccsét, majd a PSG-t minden téren felülmúló Pool az utolsó percben egy csodálatos góllal szerezte meg a győzelmet, majd szerdán jött CR ostoba kiállítása, amivel kvázi búcsút inthet a csoportkörnek, így az Old Traffordon történő játéknak is, de ha ez nem lenne elég, akkor ott van a Lyon manchesteri győzelme és a CSZKA Moszkva 95. perces egyenlítőgólja a Plzen ellen.

-Gólok I.

Hálát kell adnunk a minket irányító erőnek, hiszen végre olyan sok gólt láthattunk, ami nem abból eredt, hogy az egyik csapat rommá verte a másikat. A világbajnokság bunkerfocija után már-már megváltással értek fel a BL-csoportkör. A 16 meccs közül egyetlen gól nélküli találkozó akadt, szintén 1 egy gólos meccs, 3 darab két gólt hozó találkozó, tehát 11 meccs 3+ gólos volt. A csapatok 2,8125-ös gól/meccs átlagot produkáltak, ami előtt le a kalappal

-Gólok II.

Gólok, de MICSODA GÓLOK. Egy kis csemege belőlük:

-A Barca mindegyik gólja csodásra sikeredett: https://www.youtube.com/watch?v=QO-KMz-uVVQ

-Icardi egyenlítése: https://www.youtube.com/watch?v=UfifNpckl3o

-A Galata első és második találata sem volt csúnya: https://www.youtube.com/watch?v=1vbghOxhe2E

-Bobby beveri: https://www.youtube.com/watch?v=sM4VYE-VAoY

-Tagliafico gólja az AEK ellen 3:55-től: https://www.youtube.com/watch?v=vL7bVQIL0vc

-A Sakhtar-Hoffenheim összes gólja megér egy misét: https://www.youtube.com/watch?v=x0ICbE0yP8Y

-Lewa labdaátvétellel okozott szemorgazmusa: https://www.youtube.com/watch?v=3zLts4sh1AU

-Fekir 0:25-nél veri be, mint ló a lónak: https://www.youtube.com/watch?v=PgGX15YNVtc

-A Real esetében szintén az összes gól parádés: https://www.youtube.com/watch?v=F44_w9xh03U

-Pogboom 1:10-tól: https://www.youtube.com/watch?v=HjzOJCjoMgg

(A Youtube tűzzel-vassal kergeti az UEFA anyagait engedély nélkül használókat, így a linkek már nem biztos, hogy élnek, amikor ezt olvasod, viszont a fent említett találatokat feltétlen nézd meg!)

messi.jpg

És ami negatívum: a videóbíró hiánya. Könyörgöm, miért nem lehet alkalmazni a világ legnagyobb sorozatában legalább a legégetőbb kérdésekben? A Pool-PSG-n két lesgól volt és talán CR teljesen felesleges pirosa sem lett volna megítélve. Reméljük az ősz folyamán elég alkalom adódik, amikor szükséges lenne ezt a technikát alkalmazni, hogy legalább tavaszra fair playebb párharcokat láthassunk.

Összességében még annyit, hogy KÖSZÖNÖM BAJNOKOK LIGÁJA, HOGY VISSZATÉRTÉL, MERT NAGYON HIÁNYOZTÁL MÁR!

A bejegyzés trackback címe:

https://kontragol.blog.hu/api/trackback/id/tr1314250935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása