Kontragól - A futballblog

Kontragól - A futballblog

Joey Barton - eltékozolt játékoskarrier, világklasszis edző?

2018. augusztus 04. - Kontragól futballblog

Éppen a napokban fejeztem be Joey Barton – Semmi Duma című önéletrajzi könyvét, ami rengeteg gondolatot hagyott a fejemben, többek között az egyén folyamatos fejlődésről, a hibákból való tanulásból és arról, hogy mennyire határozza meg az ember felfogását az, hogy hol nőtt fel.

Ezek mind Bartonra, mind tőle elvonatkoztatva érdekes témák, viszont Barton egyik kijelentése megmaradt bennem:

„Nagyon szívesen dolgoznék például José Mourinhóval … Kitől mástól tanulhatná az ember az edzősködés művészetét, ha nem tőle?”

„A világ legjobb edzője vagy menedzsere akarok lenni…”.

Első, még felszínes gondolata talán mindenkinek az lehet, hogy sok sikert hozzá Joey, az nem zavar, hogy egy évet általában nem hozol le botrány nélkül? Viszont balhéjai ellenére Bartontól két dolgot nem lehet elvitatni. Az egyik a mentális ereje, amely azt eredményezte, hogy játékoskarrierjének minden egyes szituációjában – amelyek között bőven akadt kifejezetten elfuserált is – a tőle telhető legtöbbet nyújtotta és mindig nyerni akart. A másik pedig a saját elméjén és személyen maga és mások segítségével elvégzett elemzések következtében jelentkező karakterfejlődése. Utóbbinak köszönhetően pedig már nem egy liverpooli munkástelepről érkező, agresszív alkeszként, hanem az angol futball magasan jegyzett értelmiségijeként említhető. Így nem véletlen, hogy míg Barton a fogadásai miatt 13 hónapos eltiltását töltötte, addig a Talksportnál is dolgozott szakértőként, valamint saját podcastet indított ’The Edge’ névvel, amelynek célja, hogy a különféle befutott tehetségek mögötti sztorikat feltárja, ezzel pedig jobban megismerve az ő történetüket.

Az FA által kiszabott eltiltása 2018. június 1-jén lejárt, így a 2018/2019-es szezonban már ismét munkába állhat, a Fleetwood Townban viszont már nem a pálya közepéről, hanem az oldalvonalon kívülről próbálja meg irányítani az eseményeket. Az edzői pályára már pályafutása utolsó szakaszában tudatosan készült Barton, így a könyvében több alkalommal is elcsodálkozhattak az olvasók, hogy milyen jól körvonalazódott elképzelésekkel, értékekkel rendelkezik, de nagyon jól tudta, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre kell fejlődnie, ennek köszönhetően nem esett abba a hibába, mint Gary Neville, aki a Valenciával rögtön belevágott a sűrűjébe és annak rendje és módja szerint csúfosan belebukott.

Az angol harmadosztályú Fleetwood Town – ahol egyébként még QPR játékosként a 2012/2013-as szezon alapozását töltötte, miután a londoni klub nem vitte el őt az ázsiai túrájára - pedig tökéletes helyszín Bartonnak a kezdeti szárnybontogatáshoz. A ’The Cod Army’, azaz A Tőkehal Sereg becenévre hallgató klub elnöke 2004 óta ugyanis Andrew Pilley, egy angol üzletember, aki nem mellesleg Joey Barton jóbarátja, így számára talán az egyik legfontosabb tényezőket, a tiszteletet és a feltétlen bizalmat biztos meg fogja kapni.

Kapcsolati tőkéjét viszont nem csak a klubválasztásban, hanem az átigazolási politikában is képes volt kamatoztatni az exközéppályás.

Érkezett a csapathoz többek között:

  • A 34 éves, belső középpályás Dean Marney, aki a Burnley-t 8 szezon után hagyta ott. Marney 255 Championship, 96 PL, 17 FA-kupa és 15 Ligakupa meccsel és ingyen érkezett a Fleetwoodhoz.
  • A 23 éves, angol U-válogatott csatár, Chris Long. Őt szintén ingyen szerezte a Fleetwood a Burnleytől. Számára nem lesz ismeretlen a League One közege, hiszen a rendszeres kölcsönadások végett már 70 mérkőzést játszott a ligában.
  • A 32 éves Paul Jones szintén átigazolási díj nélkül távozott Norwich Citytől. A walesi kapus már 3 szezon óta nem kezdőjátékos, viszont az angol másod-, harmad- és negyedosztályban összesen 284 meccsen védett.
  • A 33 éves volt walesi válogatott bekk, Craig Morgan. Morgan előző szezonban egy meccset sem játszott a Wiganben, viszont előtte, azaz 2015/2016-ban csapatkapitányként vezette vissza őket a Champóba.
  • A 25 éves, belső középpályás Jason Holt a Rangerstől kölcsönbe. Holt három szezon óta kirobbanthatatlan volt a glasgow-i kezdőcsapatból, de korábban fél szezont már lehúzott a League One-ban a Sheffield Unitednél is.
  • A 29 éves középcsatár, Ched Evans is csak egy évre érkezett. Ő szintén walesi válogatott volt, egészen addig, amíg 2012 áprilisában 2,5 évre le nem csukták nemi erőszak miatt. A korábban Manchester Cityben és így a Premier League-ben is megforduló támadó 2016 óta kezdte el újjáépíteni a karrierjét, Bartonnál nincs ideálisabb mankó számára. Egyébként a börtönt megelőző idényében az akkor harmadosztályú Sheffield Unitedben 42 meccsen 35 góllal és 11 assziszttal végzett.
  • A 30 éves angol balbekk, Tommy Spurr. A Prestontól kölcsönbe érkező játékost az elmúlt években mindegyik Championshipben szereplő klubjánál peremember volt, számára is megváltás lehet a fleetwoodi kölcsönjáték.

Az excsapattársak, rutinos, de hányatatott sorsú rókák és a börtöntöltelék mellett Bartonnak és stábjának – amelynek tagja például Barton korábbi csapattársa, szobatársa és egyben barátja, Clint Hill, illetve Steve Eyre is, akit Barton a Manchester Citynél ismert meg, ahol Eyre 21 évet töltött el - sikerült még a negyedosztályú Tranmere-től ingyen megszerezni egy 19 éves angol balhátvédet, Eddie Clarke-ot, valamint a 26 éves védekező középpályást, James Wallace-t is.

A 9 érkező mellett azonos számú távozó is akad Fleetwoodban, de egyikük sem igazolt League One vagy annál magasabban jegyzett bajnokság csapatához – már akinek sikerült csapatot találni.

Barton nem csak játékosállományt erősítette, és mindemellett tartotta meg a legjobbjait, hanem a játékosok mentális erejét, hozzáállását, önbizalmát is elkezdte felpumpálni. Ebben oroszlánrészt vállal a stábjában dolgozó Steve Black sportpszichológus, de Barton saját maga is bőven kiveszi a részét. Kezdve azzal, hogy az ötből öt megnyert felkészülési meccsen mindegyik alkalommal olyan ellenféllel mérkőztek meg, amely alacsonyabban kvalifikált, mint a Fleetwood, valamint a médiában történő megnyilvánulásaival, ahol például arról beszélt, hogy első számú kapusa, Alex Cairns a liga legjobbja. Pár napja egyébként Barton nyersen fogalmazott a negatív hozzáállás megváltoztatásáról, amelyet ahhoz a folyamathoz hasonlított, mint amikor a kutyádat arra tanítod, hogy ne szarjon a szőnyegre.

Az biztos, hogy Joey Barton két hónappal első megbízatásának kezdetét követően már tanúbizonyságot tett elhivatottságáról és az elképzeléseinek megvalósításai terén is meggyőzőt produkált, az eddig lejátszott meccsek is bizakodásra adhat okot mind Barton, mind a Fleetwood Town számára, de a neheze még csak most jön, kezdve szombati Wimbledon elleni első bajnokival. Mindenesetre engem nem lepne meg, ha a tavaly 14. helyen végzett csapat idén a feljutásért küzdene, Bartont pedig hamarosan valamelyik Premier League csapat élén láthatnánk.

 fb_img_1533386221131.jpg

Felhasznált forrás:

https://www.blackpoolgazette.co.uk/sport/football/fleetwood-town-fc

https://www.transfermarkt.com

https://twitter.com/rosieswarb/status/1025012182252244992?s=19

Joey Barton – Semmi Duma; Cser Kiadó, Budapest, 2018.

A bejegyzés trackback címe:

https://kontragol.blog.hu/api/trackback/id/tr7914161805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása