Kontragól - A futballblog

Kontragól - A futballblog

Utolsó kommentek:

savrola 2018.08.03. 17:36:19

@Kontragól futballblog: Túlfényezem? :D Semmit nem fényeztem túl. Annyit írtam, hogy komoly fejlődő tendenciát mutattak, ezen nincs mit vitatkozni, ez tény.. A decemberi Atalanta elleni vereség után a Serie A-ban 2x kaptak ki, abból az egyik a Juve volt. A szezonbeli 10 vereségből 8 ősszel volt, a 42 kapott gólból szintén 26 ősszel. Nem csak eredményben, hanem látványra is masszívabb lett a csapat, főleg védekezésben, az pedig a Serie A-ban az egyik legfontosabb tényező. A Roma, Napoli, Inter, Lazio négyestől egy gólt kaptak tavasszal. Ha megközelítőleg ezt a tendenciát tudnák mutatni az egész szezonban, akkor a 3-4. helyekért lesznek végig versenyben, nem pedig az 5-6-ért. Az Arsenal ellen pont azt kaptuk, amit várni lehetett és valóban, egy kis bírói korrektséggel szorosabb lehetett volna. Az Arsenal pedig egyébként is rutinosabb játékosokból állt. Nem azt vizionáltam, hogy a Juvéval fognak versengeni, vagy simán behúzzák az EL-t, hanem azt, hogy BL indulásra lesz komoly esélyük. Akkor pedig megnyílik a pénzeszsák, meg lehet tartani Higuaínt is, mellé hozni egy fiatalabb klasszis csatárt. Ha csak nem érik be teljesen Cutrone és talál magára André Silva... Ami igazán fontos lenne a Milannak, hogy találjanak végre egy Pirlo és/vagy Seedorf szintű középpályást.

Bejegyzés: Bonucci, Milan, Juventus, avagy bohózat a Serie A-ban

Kontragól futballblog 2018.08.03. 14:58:52

@savrola: Kicsit túlfényezed a Milant. Igaz, hogy volt egy komolyabb eredménysoruk télen, de a tavasz érdemi részében kifulladtak. Márciusban és áprilisban a lejátszott 11 meccs közül csak HÁROM alkalommal nyertek, az Arsenal ellen - a bírói hibák ellenére - látszott, hogy mennyi is választja el a Milan a bő elithez tartozáshoz, a Juve elleni kupadöntőről már nem is beszélve.
Caldara hosszútávon valóban nagyon jó lehet, de rövidtávon nem biztos, hogy rendelkezik azokkal a képeségekkel, na meg rutinnal, amivel a védelmet irányítani lehet. Persze ez majd a szezon során dől el igazán. Higuain pedig kizárólag rövidtávon válhat be, 3 évnél nincs benne több, az pedig kérdéses, hogy így megér-e 60 millió + éves szinten jó pár millió eurós fizetést. Viszont, ha Gonzalot csak egy évre akarja magáénak tudni a Milan, akkor tökéletes választás, még 18 millió euróért is.

Amúg igen, jól mondod, a Milan nem gyengült, talán egy hajszálnyit erősödtek is, de a Juve-Roma-Napoli-Inter kvartett megkérdőjelezhetetlenül erősebb lett, így szerintem reálisan a Milan a Lazioval lehet versenybe az ötödik helyért.

Bejegyzés: Bonucci, Milan, Juventus, avagy bohózat a Serie A-ban

savrola 2018.08.03. 14:12:41

Azt talán kifelejtetted a képből, hogy a Milan a szezon második felében komolyan magára talált, top 5-ös klubok közül talán csak a Juve verte meg. Ha Caldara valóban hozza legalább azt a szintet, mint Bonucci, akkor már nyertek vele, ezen kívül Higuaín jelentős erősítés a támadósorba (pláne, ha azt vesszük, hogy Kalinic helyét veszi át, Cutronénak pedig tökéletes motiváció jelenthet, hogy egy ilyen sztárral kell versenyeznie). Összességében a Milan semmit nem gyengült a tavaszhoz képest és ha azt a formát tartják, akkor ez egy BL-re esélyes Milan lesz.

Bejegyzés: Bonucci, Milan, Juventus, avagy bohózat a Serie A-ban
süti beállítások módosítása