Kontragól - A futballblog

Real Madrid – Atletico Madrid 2-4; Elemzés és összegzés

2018. augusztus 16. - Kontragól futballblog

Az első idei tétmeccs volt mindkét madridi csapat számára és még mindig csak augusztus 16-ot írunk, az átigazolási piac pedig augusztus 31-ig nyitva van Spanyolországban, tehát az egész szezonra vonatkozó következtetetéseket nem lehet levonni a Szuperkupa meccsből, viszont láthattuk az Atleti új játékosait teher alatt, na meg persze Lopetegui Real Madridját.

A meccs a Real szempontjából 0-1-es hendikeppel indult, miután a Ramos-Marcelo-Varane-Navas négyes még az öltözőben volt, Costa pedig köszönte szépen és beverte, mint… A viszonválaszig egészen pontosan 26 percet kellett várni, viszont ez a szűk fél óra is elegendő volt arra, hogy mind védekezésben, mind támadásban kirajzolódjon Lopetegui Real Madridja. A mágnestáblán 4-3-3-ként volt feltüntetve az alakzat, viszont ez minden volt, csak a klasszikus 4-3-3 nem. Védekezés során a Real 4-4-2-ben védekezett, Kroos és Casemiro mellé a két szélre visszazárt Asensio és Bale, míg Benzema mellett/mögött Isco volt az, aki pressszingelte az ellenfél védőit. Olykor viszont azt is megfigyelhettük, hogy nem a 4-4-2-t vette fel a Királyi Gárda, hanem a potenciális beadások levédekezése végett Casemiro visszalépett Varane és Ramos közé, így egy 5-3-2 rajzolódott ki.

asdsafdsf.jpg

Az offenzívák során Isco már hátrébb húzódott Benzema melől, míg a két szélső nagyjából a francia vonaláig feljebb tolódott, így 4-2-1-3 volt látható, ahol Isco viszonylag szabadon mozgott a támadósor és a középpálya között és így próbálta meg mozgatni a csapatot. A támadások során megfigyelhető volt, hogy a Zidane alatti háromfős középpálya kettőre redukálódott, hiszen csak Kroos és Casemiro maradt hátrébb, ez pedig nem csak azt jelenti, hogy a két középpályásnak sokkal nagyobb területet kell bejátszania, hanem azt is, hogy Casemironak a védekezési képességei kamatoztatása mellett a támadások szervezésében, labdajáratásban is jelentősebben kell szerepet vállalnia, amire kérdés, hogy mennyire képes.

39267541_10151648890604953_7907625908284948480_n.jpg

Habár az egyenlítés pont egy beadásból született, az is világossá vált, hogy Lopetegui számára nem ez lesz az aduász, hiszen szinte kivétel nélkül csak Benzema volt a büntetőterületen belül, Bale és Asensio végig a szélről (indulva) támogatta az akciókat. Bale tehát nem úgy tűnik, hogy középen fog izmozni, így viszont jó eséllyel a Marcelóval járó legnagyobb – egyetlen? – erény nem fog annyira kidomborodni, hiszen nem ő egyedül játszik balszélsőt, így a labdáira Asensio balszélső szerepe miatt kevesebb ember fog érkezni.

Az egyenlítést követően kellemes iramban, kicsit feszülten, de nem túlságosan szórakoztatóan csordogált tovább a meccs. Az Atletico egyébként egész meccsen zseniálisan alkalmazta az évek óta megszokott 4-4-2-jüket, hajszálpontos egész csapatos tolódásokat láthattunk már a szezon első meccsén, kíméletlen letámadással együtt. Lemar gyakorlatilag tökéletesen illeszkedik a csapat játékába, szerintem komolyabb hiba nélkül futballozott, és szemmel látható volt, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a védekező feladatok ellátásában pont annyira köteles, mint a belső középpályások. A Gabi pótlására leszerződtetett Rodri pedig talán kicsit tompa volt, viszont még nyilvánvalóan szoknia kell a játékrendszert.

Az 57. percben állt be Modric, amely kapcsán azt vártam, hogy visszaváltozik a Blancók középpályája három személyessé, viszont Modric már nem a korábbi jobb oldali mélységi irányító szerepkört játszotta, hanem egy az egyben átvette Isco szerepét és klasszikus irányítóvá vált, Isco pedig kitolódott a bal szélre, átvéve ezzel Asensio helyét.

A meccs végül nem Modric cseréjének köszönhetően borult fel, hanem Casemiróénak köszönhetően. A brazil szűrőt a 76. percben váltotta Dani Ceballos, majd a Real Madrid addigi hiba nélküli védekezése egy szempillantás alatt szertefoszlott, Ceballos nem tudta átvenni Casemiro szerepét, a Real védelme pedig, de leginkább Varane nem élete napját fogta ki, így ezt követően három olyan gólt kapott a Real Madrid, amelynek során az Atleti támadója a második hullámba tette vissza a labdát, ahol a teljesen szabadon érkező társ simán talált a kapuba.

Az Atletico összességében teljesen megérdemelten nyerte meg a Szuperkupát, ami hatalmas lökést adhat nekik a szezonban, főleg úgy, hogy a Real Madridot sikerült úgy legyőzniük, hogy négy gólt rúgtak az örök riválisnak. Madrid másik felében pedig bosszankodhatnak, hiszen az első félidőben kifejezetten jól játszottak, kiváló ritmusban, jó egyéni teljesítményekkel, de a második félidőben, de méginkább a hosszabbításban, nemes egyszerűséggel összeomlott a csapat és annak középpályája, ez pedig Zidane 2,5 éve alatt ilyen presztízsű meccsen SOHA nem volt tapasztalható, ahogy arra sem volt példa, hogy a Királyi Gárda négy gólt kapjon egyetlen meccs alatt.

39154909_10156585289707389_4382469128577875968_o.jpg

Amit még fontosnak tartok a találkozó kapcsán, de a meccs összegzésének gondolatmenetébe nem volt beilleszthető:

-Gareth Bale kiemelkedően játszott, látszik rajta, hogy tele van önbizalommal és élvezi a Cristiano Ronaldo nélküliséget, illetve az is látszik a walesin, hogy fogyott. Sokat lehetett arról olvasni, hogy Bale sérülései arra vezethetőek vissza, hogy a Real Madridnál töltött első két szezonja alatt irdatlan mennyiségű izmot pakoltak fel rá, ezt pedig szimplán nem bírta a szervezete. Persze pontos adatokat nem találtam, hogy most hány kiló és másfél éve mennyi volt, de én ezt véltem felfedezni Bale testét csodálva.

-Nevetséges jelenet volt, amikor hátrányban Borja Mayoral érkezett Kroos helyére. Így, hogy Bale nem középen játszik, hanem a szélről indulva, gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartom, hogy Perez neki mer vágni a Benzema-Mayoral duóval a szezonnak. Ha pedig az elnök úgy dönt, hogy csatár kell, akkor minden bizonnyal Galaktikus igazolás következik. Tartom magam korábbi posztomhoz – ezt a meccset látva pedig sokkal inkább -, ebbe a Real Madridba tökéletesen illeszkedne Harry Kane. Ha pedig nem ő, akkor talán Icardi érkezhet. Mindenesetre augusztus 31-ig én várok egy csúcsigazolást a támadószekcióba.

-Angel Correa szintén fantasztikus volt. Amennyiben Griezmann eltiltott lesz, vagy éppen pihentetni kell, akkor tökéletes helyettese lesz az argentin, aki nem mellesleg a szélen is képes játszani.

-Az Atleti hosszabbításban szerzett két gólja előtti passzt, azaz a gólpasszt, mindkét esetben cserejátékos adta. Először Thomas Partey tálalt Saulnak, majd Vitolo játszotta a lasztit Kokénak.

Diego Simeone és csapata számára tökéletesen indult a szezon, baromi erősnek tűnik idén a gárda, Lopetegui pedig ezt követően már nem csak Zidane és Ronaldo távozásának árnyékában dolgozhat, hanem egy elvesztett kupadöntőének is. Ennek ellenére ígéretesnek tűnik az általa elképzelt Királyi Gárda. Folytatás szombaton, kezdődik a spanyol bajnokság!

A bejegyzés trackback címe:

https://kontragol.blog.hu/api/trackback/id/tr1014184441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.